Egyszer a tiszteletreméltó Ánanda meglátogatta a Magasztost, és mikor megérkezett hozzá meghajolt előtte, majd leült mellé. Ahogy ott ült, ezt kérdezte a Magasztostól:

—Azt állítottad egy alkalommal, hogy a világ üres, hogy a világ üres, uram. Milyen értelemben állítottad azt, hogy a világ üres?

—Olyan értelemben, hogy mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk. És mi az, ami mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk? A szem mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk. A formák (…); a szem-tudatosság (…); a szem–érintkezés (látás) mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk.

A fül mentes az éntől, (…)

Az orr mentes az éntől, (…)

A nyelv mentes az éntől, (…)

A test mentes az éntől, (…)

Az elme mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk. A gondolatok (…); az elme-tudatosság (…); az elme–érintkezés (gondolkodás) mentes az éntől, vagy bármitől, amit énnek tartunk.

Ilyen értelemben állítottam, hogy a világ üres.